Januártól újra a BKK-hoz kerül minden taxikkal kapcsolatos feladat
Eddig a Budapest Közúttal osztották meg a feladatokat.
Eddig a Budapest Közúttal osztották meg a feladatokat.
Határozatban tiltakozik a Fővárosi Közgyűlés a budapesti választási rendszer várható, Karácsony Gergelyre és az őt támogató pártokra nézve hátrányos átírása ellen, amit a Mi Hazánk kezdeményezett ugyan, de a kormánypártokat sejti mögötte az ellenzék.
A módosításról jövő héten dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
A dolgozók egy ideje a fizetésüknek csak töredékét kapják meg. Ha nem lép a főváros, százak maradhatnak ellátatlanul.
Budapest vezetője azt mondta, kreatívabb akciót várt a kormánypárt ifjúsági tagozatától.
Csorba kinevezését szerdán szavazta meg a fővárosi közgyűlés.
Az Államkincstár elvont 3,9 milliárd forintot a fővárostól.
Még a fideszesek sem kérnek a kínai vegyianyag-feldolgozóból, pedig másfél órán keresztül parázs vita volt róla. Karácsony az előterjesztéssel konkrétan kicsavarta annak a területnek a fejlesztését Soroksár kezéből, ahová egy sajtóhír szerint évek múlva egy kínai vegyianyag-feldolgozó kerülhet. A kerület független, de fideszes támogatású vezetője viszont – Fidesz-közeli politikustól szokatlanul – határozottan kiállt az üzem létesítése ellen.
Ritkítanák a parkolóautomatákat is.
A társaság likviditását ezzel ugyan megőrzi, de szeptember 18-ig vissza kell fizetniük a kölcsönt.
Ahogyan az sejthető volt, a bíróságon folytatódik a fővárosi Horn Gyula sétány ügye. Miután a Fővárosi Közgyűlés megmakacsolta magát és szerdai döntésével megerősítette, hogy nem nevezi át a sétányt, az ezt – amúgy vitatható jogalappal – követelő kormányhivatal bejelentette: bírósághoz fordul.
Egyelőre úgy fest, hogy a Fidesz hiába próbálja átneveztetni a XIII. kerületi sétányt.
Több mint kétórás vita után úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy nem fizetnek ki 25 milliárd forintot az államnak. A fideszes képviselők sem szavaztak nemmel, hanem tartózkodtak.
A főpolgármester a fővárosi költségvetés nehéz helyzete miatt döntött így.
A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag szavazta meg, hogy nem engedik át az államnak a főváros kezelésében lévő szakrendelőket.
Az I. kerületi vezetésnek elege lett a turistákra vadászó, szabálytalankodó taxisokból.
A nyilas vezető fotója és a nyilaskeresztre hasonlító szimbólum még mindig megvan.
A Fővárosi Közgyűlés állásfoglalását minden ellenzéki megszavazta, a fideszesek tartózkodtak.
A Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtt hozott egy döntést, de estére megjelent az azt megfúró és csütörtöktől máris hatályos kormányrendelet.